Itt van a szívem!

Megjelent a zenekar legújabb dala!

Egy új klippel jelentkeztünk október közepén, melynek címe: Itt van a szívem.
A hanganyagot ismét Ember Péter stúdiójában vettük fel, és a videoklipet is ő készítette. A forgatásra Szokolyán került sor, ami a zenekar szülőfaluja és bázisa is egyben.  A mozgóképeken és Lakati Zsolt barátunk csodás tájképein keresztül próbáltuk a falu jellegzetességeit, szépségeit bemutatni.

Újra stúdióban a zenekar

A zenekar két új dalt is rögzített az ősz folyamán stúdióban. Az első Juhász Gyula: Regös az udvarban című verse nyomán készült, a másik egy saját szerzemény, az “Itt van a szívem” című nóta, amihez október elején  videoklipet is készítettünk. A forgatás helyszíne Szokolya, a zenekar otthona volt.

Az új dal, illetve klip várhatóan október közepén jelenik meg.