A 2019 áprilisában megjelent Kard és kereszt című kislemez 5. dalához forgattunk videoklipet. Ez a szerzemény Ady Endre: A föl-földobott kő című csodálatos versének megzenésítése, amihez Ember Péter barátunk segítségével készítettünk egy nagyon hangulatos képi anyagot.
Köszönet a közreműködésért Fischer Márknak!
Megjelent a zenekar harmadik, Kard és kereszt című lemeze, amely egyben az első, CD korong is elérhető kiadvány.
A hangfelvételeket még 2018-ban egy négytagú zenekar kezdte el, de menet közben csatlakozott a csapathoz Molnár Richárd személyében egy remek gitáros, így a lemezen már az ő játéka is hallható.
A korongon összes hat dal szerepel, melyek közül az egyik egy nagyon régi, már demófelvételről ismert Petőfi versmegzenésítés (Föltámadott a tenger) új, stúdióminőségű felvétele. Az újabb dalok között szintén található egy ismert vers megzenésítése, Ady Endrétől a Föl-földobott kő, valamint egy kedves barátunk, Szabó Gergő által írt, Magyar hegy című mű. A többi három dal saját szerzemény, melyek közül a korongon hatodikként szereplő, Várlak rég című darab az utolsó pillanatban készült el. Kicsit más hangzású, nem rockos, népzenei alapokra épülő akusztikus mű.
A címadó, Kard és kereszt című dalhoz 2018 végén videoklipet is készítettünk.
A kiadvány további érdekessége, hogy a borítót a zenekar énekesnője, Anett tervezte és rajzolta, amitől igazán személyessé vált ez a lemez számunkra.
A CD szerzői kiadásban jelent meg. Megrendelhető a rendeles@emberolto.com e-mail címen, vagy a zenekar Facebook oldalára írt üzenetben.
Megjelent a zenekar legújabb, “Kard és kereszt” című videoklipje, ami az azonos címet viselő kislemez beharangozója.
A címadó dalhoz korábbiaktól eltérő, kicsit filmszerű klipet akartunk forgatni, aminek a cselekményét végül Levi, a zenekar dobosa találta ki. A forgatásra a Verőcén található
Kárpát Haza Templomát szemeltük ki.
A képi anyag rögzítését december elejére sikerült leszervezni. A borzasztó hideg ellenére nagyon jó volt a hangulat, amiről Hénap Miklós és Pap Zsolt, a két főhős gondoskodott.
A 6 új dalt tartalmazó kislemez várhatóan 2019 elején jelenik meg.