Új gitáros a csapatban

2018 őszén Molnár Richárd személyében új gitárossal bővült a csapat.
Ricsi korábban több különböző zenei stílusban kipróbálta magát, most velünk egy kicsit népiesebb vizekre evezett. Nagyon hamar bekapcsolódott a közös munkába, és a remekül sikerült ötéves születésnapi koncerten már velünk együtt állt színpadon.

A készülő Kard és Kereszt című kislemez dalaiban már az ő játéka is hallható lesz.

Regös, a Nógrádi várban

Megjelent a zenekar legújabb dala: Regös

A dalban Juhász Gyula: Regös az udvarban című versét dolgoztuk fel.

Köszönjük a közreműködést:
– Csordás Péternek, a Hangszedők zenekar hegedűsének
– A Nyakas Tanya lovasainak: Kelessy Szilvinek. Fekete Boglárkának és Pallagi Katinak
– Hunornak és Mersének

Hangmérnök és operatőr: Ember Péter
A felvételek a Nógrádi várban készültek.

Köszönet Nógrád község polgármesterének és önkormányzatának, hogy lehetővé tették és segítették a klip forgatását!